Wei (2019) ☆ 👁

Elveszve az emlékekben
Lost in Memories

(Ruud Lenssen)

holland dokumentumfilm

?,?
 
1 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2021-11-21 22:21:55 offerus (5) #1

(Elöljáróban: milyen jó ötlet, hogy a Verzió filmfesztivál idei filmjei megkapták a Verzió 2021 kulcsszót, így a KT-n is könnyen kereshetővé váltak. Én Ugort gyanítom az ötlet és megvalósítás mögött. Milyen jó lenne hasonló ’trükk’ legalább a nálunk rendezett fesztiválokra. Ami egyúttal hatékony visszajelzés is lehet arról, hogy a KT közönségét mennyire érdeklik ezek a többnyire tematikus programok.)

És akkor a filmről. Tulajdonképpen kakukktojás az emberi jogi tematikájú fesztiválon. A filmben sérülő, védeni való emberi jogokról nem igazán van szó. Egy nehéz, gyakran elhallgatott, filmen nehezen ábrázolható betegség – a demencia – stádiumairól szól, egy idős férfi és a családja történetéről. Hogy hosszabb időn át követve ennyire beleláthatunk az életükbe, annak is köszönhető, hogy a család fiú tagja dokumentumfilmes, jobban jelen tudott lenni, mint egy kívülálló. Ugyanakkor tudott távolságot is tartani, elkerülve az érzelgőssé válás csapdáját. Bemutatta apja előéletét is, aki egy komolyabb gazdaságot hozott létre, amelyet képességei fokozatos elvesztésével föl kellett adnia, hisz nem volt, aki folytassa. Ennek a feladásnak a stációi teszik igazán drámaivá a filmet.

Ma éjfélig történő jegyvásárlással még 7 napig megnézhető (magyar felirattal).