Channá

Tapasztalat: 404 film
Kompetencia: 36 film
Súly: 1304
Regisztráció: 2014. január 3. (10 év, 2 hónap)
Kedvencnek jelölték: 5 user

Demográfiai adatok

Nem: nő
Születési év: nem publikus
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
An Cailín Ciúin
A csendes lány
4 2024-03-23 4,2
(180)
The Banshees of Inisherin
A sziget szellemei
5 2024-03-21 4,1
(454)
Druk
Még egy kört mindenkinek
3 2024-03-20 4,2
(555)
Dune: Part Two
Dűne: Második rész
5 2024-03-11 4,2
(203)
Dune: Part One
Dűne
3 2024-03-08 3,9
(591)
Ferrari
 
4 2024-03-05 3,3
(62)
One Life
Egy élet
3 2024-03-01 3,7
(18)
Hail, Caesar!
Ave, Cézár!
4 2024-02-29 3,3
(363)
Poor Things
Szegény párák
5 2024-02-28 4,2
(207)
Martian Child
Fiú a Marsról
3 2024-02-27 3,3
(73)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

Érdekes megközelítés, hogy amikor valaki kezdene valamit önmagával, akkor önzőnek van kikiáltva, de aki meg mindenkit a saját kesernyés pocsolyájában tartana, az egy áldozati bárány, miközben egyértelműen szegény áldozatunk az, aki féltékeny arra, hogy a barátja ő nélküle is tud élni, és jól éreznie magát. Nem feltétlenül kiteljesedni, nem lesz belőle Mozart, de boldog lesz, mert az teszi, amire nem volt lehetősége, mert a másiknak az önsajnálatába kellett asszisztálnia.Akit pedig nem tesz boldoggá az, hogy akit elméletben kedvel, boldog, akár nélküle is... az nem szeret, az birtokol. Miközben áldozatunk folyamatosan önbecsapásokba keveredik, hogy miért is kell neki a pocsolyájában megmaradnia, és miért is ellensége így mindenki, aki nem akar az önsajnálatba belemerülni. Még az sem tántorítja el, amikor valaki szó szerint szemlélteti vele, hogy mennyire szenvedett a társaságától, és mennyire visszatartotta a pocsolyájába. Amint részegen kivergődött legalább egy kicsit, és élni kezdett, máris partnerre talált volna, de nyilván ezt az állapotot nem tarthatta meg, hiszen akkor az addigi énjét kellett volna szemen köpnie. A kedvességet pedig kár volt felhoznia, hiszen Colm nem az összes szigetlakótól vonta meg társaságát, hanem csak attól, aki nem hagyta élni, és így kicsit is úgy érezni, hogy nem csak azért jött a világra, hogy meghaljon, a kettő között meg elteljen az idő. A diákjai felé is árasztott kedvességet. Csak hát szegény páránk, aki elszenvedője Colmnak - irónia - annyira korrekt volt, hogy elűzte azt, aki észrevette Colm szeretetét, legalábbis annak más formáját, mint amire főhősünk behatárolta. Erre még a kevésbé értelmes is felhívta a figyelmet. Onnantól kezdve, meg már csak annyit láthatunk, ahogy próbálja a saját mocsarába visszarángatni Colmot, bármi áron, másokat bevonva, akár ellene hangolva. Ezek után mi a kérdés, és miért csodálkozunk rá, hogy Colm egy ilyen koloncot, és érzelmi piócát felismert és le akart rázni magáról? Érzelmi piócánk pedig szegény párának van beállítva, miközben egyedül maximum Dominic volt a valódi pára, aki mindennek elszenvedője volt, és nagyon nem is volt lehetősége a képességei miatt alakítani az életét, pedig még ő is több erőfeszítést tett erre, mint Pádraic. Siobhant sem kiáltja ki senki rossznak, mert fogta a sátorfáját, és időben - Colmnál jóval fiatalabban - felismerve a rá váró nyomorult jövőt, ő is inkább elmenekült a piócától. Még lehetőséget is adott neki, hogy az álindok - munkanélküliség - hátrahagyva, új életet kezdjen, de piócánk ezzel sem akart élni. Ezek után nem tudom, mi a kérdés. Colm meg ráeszmél a végén, hogy kire pazarolta az egész életét. Persze ő is tehet róla, hiszen miért csak akkor eszmél, amikor életet lát a túlpartról, miért nem előbb eszmél rá, hogy milyen parazita és gazda kapcsolatban van.

Nehezemre esik dűlőre jutni az osztályzatával kapcsolatban, mert filmügyileg pöpec minden, történet szempontjából nem látom be, hogy mit akart mondani. Amennyiben ez csak egy film volt, ami bemutatott 4 fiktív embernek az életét, akkor nincsen semmi gondom, tök jó kikapcsolódás volt.
Amennyiben akart kezdeni a férfiak problémájával, és a kezelésének módjával, ott már komolyabb kivetnivalóim voltak.
leül a 4 jóbarát, megtámogatják az egyik problémás barátjukat, és elszabadul a pokol. Nincsen támogatás amögött, aki egyedül él. Mégis könnyebb annak, akit bár nem szívesen, de várnak otthon, mint akit senki nem vár, de nem gond, ezen túl tesszük magunkat egy vállrándítással. Felállítunk példákat arra, hogy milyen sikeresek voltak - bár itt kérdezném meg a siker definícióját - az alkoholista emberek, mellőzve az információt, hogy mögöttük levő, árnyékban élő emberek adott esetben mennyivel többet szenvedtek, hogy a köz jól szórakozzon. Nem gond, feláldozhatóak az alkoholisták hozzátartozói, amennyiben az alkoholista a többség szemében rock star. Jómadaraink végre megérzik annak szellőit, hogy az ő életük problémáira való megoldásaikra mennyi embernek kell a közvetlen környezetükben szenvedni - nyilván lehet megoldás lenne, ha a 3 gyerekes anyuka is bevágná a hisztit, és elkezdene inni, meg a másik családban, lévén a gyerekek már nagyobban, ott csak komplettük kezdene a család inni, esti vacsora mellett, mert apucinak fáj az élet. Másnak nem, csak neki, és ebben a filmben tessék komolyan venni. Szóval kapják a pofonokat, ekkor észre is veszik magukat, de a végén, leül a 3 jómadár, és ugyanazzal a kifejezéssel, ugyanazzal a párbeszéddel konstatálják, hogy tulajdonképpen semmi rossz nem történt, ez az élet rendje, sőt, a kapcsolataik is "új szintre emelték"... a főszereplőnk pedig alkohollal a szervezetében, sörrel a kezében, rátalál az ifjú önmagára és a jazz balett múltjára. Az igen, ez aztán egy hatalmas feloldozása volt a filmnek. a film kicsengése miatt nem tudom 3-nál jobbra értékelni.

2024-03-01 19:16:51 One Life (2023) / Egy élet Channá (3) #2

hm, nehéz, mert kavarognak a gondolatok bennem, és annak ellenére, hogy nagyon vártam ezt a filmet, nem tudok jól nyilatkozni róla.
Anthony Hopkins eddigi leglaposabb játéka? Igazából kezdem azt hinni, hogy külön új trend, rendezői utasításnak kiadni, hogy olyan semmilyenek legyenek a fontosabb filmekben. Én nagyon megértem, hogy a reakciója, egy védekezési mechanizmus eredménye, de ettől függetlenül több mimikát, meg érzelmet is elbírt volna a szerep. Szegény Lena Olint annyira elmaszkírozták, hogy folyamatosan azon töprengtem, hogy nem tudtak esetleg Hopkinshoz korban közelebb álló színésznőt találni, vagy nem áll jól neki ez estben, hogy ilyen jól tartja magát.
A beharangozott feszültséget sem érzetem annyira hogy nagyon tépné magát a múlton
A visszaemlékezések televoltak élettel, a közelmúltban játszódó részek pedig teljesen kizökkentettek a filmből.
Amennyire vártam a katarzist, pont annyira sikerült egy gyors numerára redukálni.
Annyira sajnálom, hogy ilyen negatívan kell erről írnom, pedig általában az igaz történetekre simán 5 csillagot osztok, tiszteletből, de itt annyira elcseszettnek érzem a közeljövőben játszódó részeket, hogy nem tudom megadni, és még feszülté is tesz.

Ennek ellenére, bevallom, zsebkendőt elő kellett vennem, de ott is inkább a saját fejemben feljavított, hogyan nézhetett ki a ... jelenet a valóságban, gondolatra.

2024-02-29 16:43:30 Hail, Caesar! (2016) / Ave, Cézár! Channá (4) #28

A kiválóságát azzal húzza le, hogy 3-4 részletben néztem csak meg, tehát valahol mindig ledobott magáról a történet. A nagyszerű, ámde igen sok cselekményszál, pont annyira darabolja szét az egészet (kedvemre volt az, hogy ennyire szétválasztotta a gondokat, és ezáltal egy felszínes szemlélőnek összekutyult valaminek tűnhet, miközben minden szál önmagában is működik, ámde pont ez segített rá arra), hogy megengedtem magamnak azt, hogy akkor térjek vissza rá, amikor valóban már nincsen semmi fontosabb tennivalóm. Az egy kérdőjel marad, mi lett volna ha ezt moziban kellett volna megnéznem, akkor egyszerre lenne vagy nagyon jó film, vagy egy erőltetett agymenés.
A képvilága, a zenék, és az apró részletek (színészek játéka) túl mutat egy egynek elmegy agymenésnek, viszont mégsem tud lehengerlő lenni.
Együttérzésemet küldöm Eddienek.

2024-02-28 23:04:03 Poor Things (2023) / Szegény párák Channá (5) #20

Ez egy bizarr, szokatlan és egyedi. Ellenben minden előbb leírt dolog csak annyira volt megfeszítve a filmben, amit még be tudtam fogadni. A képhatások, a stílus, a zene, a szereplők, a történet, mind eltúlzottak, de azt hiszem ezek nélkül annyira komor és szürke lenne, hogy én magam vetném le a hídról.
Ez egy Benjamin Button újragondolása, legalábbis a beharangozónál erre gondoltam.
Nem is tudok választani, hogy melyik aspektusból vizsgáljam meg amit láttam, nem tudom, milyen jelzőkkel dicsérhetném a rendezőt. Az, hogy egy női test, és egy nőt látunk fejlődni (bár az utóbbi nem lényeges szerintem), mindenképpen egy érdekes témát vetett fel, és azzal éltek is. A testhez való jog. Férfival aligha lett volna ennyire érdekes és fontos ez a szál.
A fejlődés szakaszai is hihetően voltak ábrázolva, bár elég kevesen végzik orvosként a fejlődésüket, ez egy kicsit meglepett, és kizökkentett a végén, viszont betudom annak, hogy ez a film a túlzások felé megy, amiben az igazság is megtalálható.
Azt is sajnálom, vagy hiányérzetem maradt, hogy a testiség felé lett elhúzva többségében és így a fontosabb mondanivaló elvesz egy-két aktus közé.
A végét pedig elsiettetnek érzem, és gyorsan összecsapottnak, plusz én is kicsit úgy érzem, hogy a végére megszürkült, vagy jobban lenyugodott. Ez esetben jönne a kérdés: ez lenne az életünk? A végére mindenki lenyugszik, megtalálja a nyugvópontot, és beleszürkül a "hivatásába", amit a gyerekkorából hoz?

2024-02-25 11:36:53 The Whale (2022) / A bálna Channá (2) #15

Kétszer kezdtem neki, és kétszer aludtam be a filmen.
A karakterek és a játékok nekem laposak voltak. A cselekmény egyszerű és kiszámítható.
Ellenben annyira kellemesen nem ad feloldást, hogy az fájdalmas.
Vagy hol volt ebben a probléma kezelésének a megoldása?
Ha nem volt célja a filmnek, akkor egy sima túlsúlyosokról szóló reality docut is benyomhattam volna. Jaj lázadok, jaj meghalt a szeretőm, jaj meleg vagyok, jaj, én meg hívő, de nem, jaj elhízott vagyok, jaj, végre valahol értékesnek és fontosnak tartanak, emiatt zabáltatom a bálnát és úgy teszek, mintha valóban érdekelne az élete. etc. Rendben, de mi volt ezzel a cél? Az, hogy amikor már öt percre volt a haláltól, akkor megnyugodjon, és lelki feloldozást kapjon, mert az addigi életét elcseszte, de na, az utolsó x idejében mindent be akar hozni? Taps! Mélyen szántó, és követendő gondolat.

Ez egy habos babos, tündérmese. Az egyetlen jó dolog benne, hogy igen jó meglátásai vannak, és mutat rá az ok-okozati összefüggésekre, de ezt a szintet egy igényesebb gyerekmese is meg tudja ugrani.

"de ezalatt még annyi mélységgel sem tudja megtölteni a karaktereit, hogy a film után legalább egy párra emlékezzek." én csak erre tudnék reagálni, de miért kellene egy karaktert, szereplőt is kiemelnem, ha ez pont a közösség (az elhunytak és a túlélők) szemszögéből volt írva?
Most ha úgy adódna, hogy lezuhanok X tök ismeretlen emberrel, és abból valaki azt mondja, hogy együnk emberhúst, és azzal életet ment, akkor amikor túl vagyunk ezen, akkor nem korrektebb azt mondani, hogy mindannyian ettünk, és senki nem evett?
Értem, hogy a filmben megemlítik a neveket, de ha jól emlékszem a legtöbb, vagy az összes akit ilyen kényes témában megemlítettek, elhunytak (akinek eszébe jutott, aki kivitelezte, aki végül beadta a derekát, azt hiszem a húsevésben, ők mind meghalt), és igazából csak ők tudják, hogy amúgy valóban a megnevezett emberek voltak-e, vagy a túlélők.
Vagy miért kellene jobban emlékeznem X-re, mint Y-ra?
Esetleg a kor aktuális filmsztárjaiból kellene kiválasztanom a nekem szimpatikusabb bármely karaktert? Miért kellene nekem kedvenc karaktert találnom, és miért kellene jobban tudnom mindegyiknek az életét, ha eleve már azzal is tudok azonosulni, hogy lezuhan a gép, és egyik nap létezett, a következő nap meg már nem? Tudnom kell-e azt, hogy amúgy egy nem közveszélyes, tehát társadalmilag alapszinten jóember amúgy mekkora barátikörrel rendelkezett, hogy jobban érezzem a veszteséget? Vagy őt jobban kellene gyászolnom?

Az sem rossz pont, hogy nem a zenével akart amúgy is még nagyobb nyomatékot adni, amikor már eleve a téma magában elég. Visszafordítva a kérdést, amíg az egyik rendező zenével akar hatni, a másik a képhatással, milyen szomorú, hogy a régebbi film nem tudta ezt megadni. (jó ez már tényleg inkább kekeckedés, nem komoly kritika)
A 1993-ban ha jól emlékszem a férfiaknak a szőrzetén kívül nem nagyon volt látványos átalakulás, ebben viszont látványosabb volt. Amit valószínűleg abban az időben 5 csillagra szavaznék akkor is, a bátorság miatt, amiért hozzá mert nyúlni egy kényes témához (megnéztem, annó 4-re szavaztam azt, ami meglepő tőlem, valószínűleg akkor is már láttam annak a filmnek a hátrányait).
A régi filmben már eleve csak a színészek alapján meg lehetett jósolni, hogy ki marad életben, és ki az, aki meghal. Annak aztán tényleg hatalmas dramaturgiája van, hogy azonosuljak jobban egy Ethannal, csak mert láttam már a Holt költők társaságában, és a korom fiatalsága, és balgaságából adódóan talán még jóképűnek is tartottam? Mennyivel korrektebb a történet szempontjából?

2024-02-04 20:10:42 Groundhog Day (1993) / Idétlen időkig Channá (5) #50

Ez a film több egy idétlen filmnél, ha kicsit beleássuk magunkat, akkor szép üzenete is van, de már előttem jobban megírták.
Érdekes, hogy gyermek fejjel, majd fiatalabb fejjel sem vettem észre azokat, amiket felnőtt(ebb) fejjel megértettem.
Végülis mindegyikünk egy idétlen időt élünk, és csak rajtunk múlik, hogyan töltjük meg.

2024-02-03 21:23:54 The Outfit (2022) Channá (4) #4

Nagyon jó film, jól tartja fenn a figyelmet, és jók a szereplők is.
Ennél többet nem is lehet mondani róla.
Szívesen megnézném színpadon is.

Összes komment...