caulfield

Tapasztalat: 2250 film
Kompetencia: 9 film
Súly: 2475
Regisztráció: 2011. február 23. (13 év)
Kedvencnek jelölték: 89 user

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: nem publikus
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Dune: Part Two
Dűne: Második rész
4 2024-03-04 4,3
(177)
An Cailín Ciúin
A csendes lány
5 2024-02-15 4,3
(173)
American Fiction
Amerikai irodalom
4 2024-02-13 3,8
(62)
The Holdovers
Téli szünet
4 2024-01-30 4,3
(143)
Anatomie d'une chute
Egy zuhanás anatómiája
4 2024-01-29 4,1
(159)
The Zone of Interest
Érdekvédelmi terület
4 2024-01-22 4,0
(120)
Poor Things
Szegény párák
5 2024-01-15 4,2
(195)
Kimitachi wa dô ikiru ka
A fiú és a szürke gém
5 2023-12-31 4,2
(73)
The Killer
A gyilkos
4 2023-10-30 3,3
(224)
Killers of the Flower Moon
Megfojtott virágok
5 2023-10-23 3,8
(313)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

Nem hiszem, hogy teljesen tisztességes hagyományos játékfilmként magyarázni az Érdekvédelmi területet. Egyfajta dokumentarista költészetként talán inkább. Mindenesetre Höss mint protagonista, Hössné pedig mint antagonista - bele lehet csimpaszkodni és akár ellentétes dinamikát látni kettejük közt a borzalom felé előírt közöny megélésében. Mintha a férfi kételkedne, csak az asszonya módszeresen nem hagy semmi levegőt a lappangó emberségének. Hiába érződik ez belemagyarázásnak, ha a néző ebben kiélheti a hitét és a reményét, legyen. Megtoldva a gonosz és önző jelzőkkel pedig, a nürnbergi ítélkezőkhöz hasonlóan, fel is lehet venni a saját kulturális normákból fakadó álláspontot.
Csakhogy ez nem minden. Van egy mesterséges, a nézőre visszaható szempont, a relativizmus. Amely tarthatatlan egy ponton túl (mint valamennyi -izmus), de kritikai élét tekintve az egyetlen, amely fényt gyújthat egy zárt hitgyülekezetben. A nürnbergi perben lényegében véve a védelem kizárólagos pontja, a parancsra tették relativista érve volt. Hogy Hössék számára Göbbels valósága volt csak. Illetve hogy nem tekinthető joghatóságnak az ítélkező testület, az elfogult győztes szerepéből kifolyólag.
Egy párhuzamos valóságban, ahol a németek győztek, egy Sophie Schollról készült film kapcsán arról vitatkoznánk, hogy a fináléban, a kivégzése előtti pillanatokban a diáklány elkezd-e végre kételkedni a nemzetiszocializmusról alkotott tévképzeteiben, vagy sem. Szeretnénk hinni, hogy igen, mivel a Führer igazsága megkérdőjelezhetetlen.
A gonoszság és az önzés mellett fontosabb a hit természete, mert az ember sok mindent, akár az életét is hajlandó feláldozni, de a meggyőződéséről mond le a legnehezebben. A hit, hogy én erre nem lennék képes, Höss helyében én pedig igenis iszonyodnék… a jóhiszeműség öncsalása hiába bújik alkati tényezők mögé, mint a született lelketlenség, ha a felekezet sodrásának ellenállhatatlanságáról tudni sem akar.
Vannak akik Auschwitz mellé odateszik más városok nevét, mint Drezdáét, Hiroshimáét, vagy újabban esetleg Gázáét, ahogy Jonathan Glazer a film rendezője is tette ezt a minap. Szerintem a film célja csupán, bármilyen fájdalmas is, a feloldozás lehetetlenségének a bemutatása, hogy a néző tényleg a pokolban, azaz egyedül érezze magát. És semmi több.

Lynch markánsabb, zsigeribb az ábrázolásaiban, hiába esik szét és fullad kudarcba az ő Dűnéje mégis kíméletlenül eleven a részleteiben. Villenueve viszont sikeresen viszi filmre Herbert művét, vagyis inkább gyönyörűen - túl szépen is. Érdekes, hogy a sokat dicsért bátorság tűnik pont kevésnek. Egy nagy vásznas Dűne eleve megköveteli a kurázsit, de egy zömmel csak esztétizáló, festményszerű megközelítés az alapanyag nyersességének fényében alibizésnek hat. A jeles tanuló kiváló felelete ez a film, fájóan mellőzi a csibészséget.

Mondjuk Göringet a filmbeli anyós figurájával rokonítanám. Inkább volt ő opportunista, semmint fanatikus követő. Ami persze nem menti a háborús bűnök alól. Himmler húzása viszont nem véletlenül döbbentette meg a Führert is, ő azért teljesen elkötelezettnek tűnt. Höss innen nézve már-már földönkívüli volt, embertelenségét tekintve. Talán más, mikor a tömeggyilkolást az első sorból szemlézed és gyakorlod napi szinten, mint mikor a fővárosból osztogatsz parancsokat.

előzmény: critixx (#26)

Felesleges az újember erkölcsi maradványait keresni Hössben. Ahogy a Führer szerint Thomas Mann egy áruló és felforgató elem volt, úgy bármiféle humanista megközelítés, amely az árja faj érdekein túlmutat férges gondolat, amit ki kell gyomlálni. „Vagy ők, vagy mi.”
Höss diszkomfortja akkor már inkább a bitófához való közeledéséből fakad. Az IBS merő testi reflex, s mint Joker vihorászása, a náci öklendezése is mellőz bármilyen emberi dimenziót. Nem hiszem, hogy a szörnyben végül fellelt érző lény sejtetésével akar a rendező katarzist elérni. A viking nem tud visszatérni és kiirtani a falu másik felét, ezért „erkölcsi” értelemben szorong, a kánaániták az Úr rendeltetésével szemben túlélnek… Tehát a gyengeség árnya vetül hősünkre. Mikor a szovjetek már a sarkon voltak Hitler jobbnak látta a németség pusztulását, hisz bebizonyosodott mégsem ők a kiválasztott faj.
Halálfélelem, a bukástól való rettegés, a kudarc szele érintheti meg Hösst, ami persze önmagában is skandalum, hisz az eszme nem lehet téves, a kinyilatkoztatás adott, de a valóság a háború elvesztésével mégis kopogtat. Azaz, hogy a tökéletes idill, a gyerekek, a virágoskert és a veteményes mégsem a felsőbbrendű kéz munkája. A lágerparancsnok nem az emberirtás abszurdumával, csak saját végzetének banalitásával szembesül titokban.

Amellett, hogy értékes egy film, már az eltökéltsége miatt is - a sötét kútba meredés, ahol a sötétség visszanéz - számomra Spielberg, vagy Nemes történetei mégis átütőbbek, hiába kapják meg olykor a szirupos jelzőt. De meg kell hagyni, hogy merész alkotói húzás kilépni a részvét köréből és Nietzsche nyomában haladva alámerülni egy rémálomba.
Azáltal hősies, hogy pont semmi hősies nincs benne.

Köszönhetően a jóízű humorának és az eszes szüzséjének nemcsak elkerüli, de ki is figurázza a kultúrharcos paneleket. Indie-vonalon mozog, könnyed, mégis rendhagyó módon képes feszegetni a művészet nagy kérdéseit, (á la Felforgatókönyv). Amennyire eleven a kritikai fajelmélet karikírozásában, annyira borúlátó a jelen kultúrafogyasztó közállapotokat illetően. Egy, az érintkezések terén kiégett, úgy ízlését, mint emlékezetét vesztő világból közvetít az American Fiction keserédes szájízzel.

2024-02-11 10:30:19 Poor Things (2023) / Szegény párák caulfield (5) #19

Egyedül abból kiindulva, hogy az értékek csupán eszközök és a saját tapasztalat ágyaz meg mindennek (David Hume), a végponton teljesületlenséghez vezet. Számomra ezt mutatja be a film. Bella tud teljesült életet élni - önmagában. Azaz az egy nem teljesült élet, a lány végső soron nem komplett.

előzmény: Hege (#16)

Teljesebben a kérdés: az anyának szabad-e csak a saját útját járnia miközben elkötelezte magát? A vád nem egy lázadás elvitatásán, hanem a nő következetlenségén alapul. Elvégre az önzés, a részvétlenség kizárja a gondoskodó szülő és az odaadó társ szerepét. Persze az ördög pont a szerep szóban bújik meg. Illetve abban a félreértésben, hogy alá kell vetnie magát az anya és a feleség úgynevezett társadalmi kívánalmainak, pedig csak némi őszinteségről lenne szó, hogy a parton állásával ne a végzet asszonyát alakítsa végül.
Az ügyvéd jól rátapint azzal, hogy nem az igazság kell, hanem a színház - ő maga sem kivétel. Ugye eleve nem lehet szó balesetről, hisz akkor nem alakíthatná a megmentő lovagot. De mi nézők se nyerhetnénk betekintést egy roncs házasságba. A tárgyilagosság illékony természetét régen mutatták be ennyire átütően és körmönfontan.

A téma súlya, netán a film nagyszerűsége találja el a nézőt? Eleve már a nagyszerű jelző sem idevaló. Örök dilemma, hogy lehetséges-e (szabad-e?) egyáltalán filmet készíteni ekkora szörnyűségről? Jonathan Glazer végülis csak hangsúlyozásban tér el az elődöktől. Áldozatok, köszönhetően a kevesebb több elvének, szinte egyáltalán nem jelennek meg a filmben, csak hátborzongató hangok formájában. A láger éles vonalai belefolynak a virágoskertbe. A néző kvázi rabosításával, fogódzóktól való megfosztásával pedig, a látszat idillel, kegyetlenül a bőr alá tud kúszni. A negatívba fordított belső mesével, a kezdeti arctalan, színészettől mentes, áldokumentarista jelleggel célba talál. Némi modorosság ide, parányi fellengzős művészieskedés oda, önjogán is felkavaró egy alkotás.

A Szegény párák úgy kellett, mint egy falat kenyér a Barbie után. Alkotói pózőrködés helyett markáns művészi jelenlét. Kincs ez a felvágott nyelvű hozzáállás. Cinizmusban megforgatott, illetve arra kifuttatott, gyermeki érzékenyességgel vegyülő közönségesség. Amikor a faragatlanság és a kifinomultság kéz a kézben jár. Kevés jobb dolog történhet a nagy vásznon, mint mikor egy biztos kezű rendező bátran elbabrál a giccsel és mer feleselni. Nem egy csetlő-botló, meg nem határozott, önigazolásra vágyó rózsaszín optikai migrén néz le a vászonról, itt most a valóban karakán filmes bizarr édenkertje elevenedik meg a szó szoros értelemben. Az utóbbi idők egyik leglátványosabb produkciója ez: a színekben gátlástalan, festményszerű képi világ, az elborult beállítások, az elszállt jelmezek egy önmagából kiforduló, de mégis elegáns eszeveszettséggé nemesülő vizuális orgiaként nyújt maradandó élményt. Emellett Lanthimos nem fél saját kereteitől, alkalmazza és feszegeti is őket.
Magvas a bête social nyomán kelteztetett humor és szinte soha nem látott mértékben csupaszítja le a szexust (Cronenberg és a Monty Python jártak efféle magaslatokban jobb pillanataikban).
Mindez egy olyan átszellemült főszereplő alakítással megspékelve, ami külön fogalommá válhat a színjátszásban.

Magával ragadó történet a természet lázongó tüneményességéről. A szokásos keleti elánnal, egyszerre súlyosan és könnyedén előadva. Az olyan ellentétpárok, mint a gyermeki báj és a tomboló gyomor, vagy a felkaroló társak és a háborgó lidércek közösen szövik a mese fonalát. Miyazaki a benne lakozó kis sztalkerrel köszön be a vászonra. Ki, talán rendeltetése szerint, nem teheti meg, hogy nem lép be abba a bizonyos szobába. A nő, vagyis az anya misztériuma, a maga feltétlenségében és fájdalmában ha valahol, akkor a japán mester kézzel rajzolt képeiben ízzik igazán.

Összes komment...